Bemutatkozás
A Vidámságok Háza Óvoda-Bölcsőde eredetileg óvodának épült és sokáig óvodaként működött. Jelenlegi tulajdonosa a Vidámságok Háza Nonprofit Közhasznú KFT. 2010 januárjában vásárolta meg az épületet, majd hozzáláttak a felújítási, korszerűsítési munkálatokhoz. A környék nyugodt, csendes, jó levegőjét nem zavarja a gépjármű forgalom. A majdnem 2000 m2-es parkosított, korszerűen felszerelt udvaron naponta van alkalom a levegőzésre, mozgásra, szabad játékra. A közelben élményszerző sétára, kirándulásra nyílik lehetőségünk. A távolabbi helyekre pedig az óvoda busszal utazhatunk.
Az intézmény jelenleg három óvodai és két bölcsődei csoporttal működik. Nagy előnye, hogy helyben üzemelő főzőkonyhával rendelkezik, így mindig friss, életkoruknak megfelelő, változatos táplálékot tudunk nyújtani a gyermekeknek.
Nagy segítséget jelent a szülőknek, hogy saját – gyermekülésekkel felszerelt – busszal rendelkezik az óvoda, amely külön egyeztetés alapján szállítja a gyermekeket reggel és délután. Ízlésesen berendezett csoportszobáinkban, a tornateremben és a só szobában ideális körülmények között tudjuk biztosítani a nyugodt, derűs légkört, a harmonikus fejlődést minden vonatkozásban. A külső környezeten túl meghatározó a dolgozók gyermek- és hivatásszeretete. Mindannyian fontosnak tartjuk a gyermekekkel, szülőkkel való jó kapcsolatot, a közös gondolkodást, egységes követelményrendszert, a pozitív emberi és szakmai hozzáállást. Számunkra a szülők véleménye az egyik legfontosabb kontroll, amelyet munkánk során figyelembe veszünk.
Óvodánkban és a bölcsődénkben meghatározó a közvetlen családias környezet, a jó együttműködés és vidámság, az odafigyelő gondoskodás, türelem, a gyermekszeretet és a nyugodt derűs légkör, a játékos foglalkozások, és a színvonalas programok, melyek miatt megéri messzebbről is hozzánk hozni a gyermekeket.
Intézményünk Alapozó Terápia módszereire épülő fejlesztő tornát biztosít 5 éves kortól (6-8 fővel). A komplex mozgásfejlesztésen alapuló idegrendszer fejlesztő torna segítséget nyújt a megkésett beszédfejlődés, a dominancia megválasztásának késése esetén, vagy az érésben és a mozgásfejlődésben észlelt eltérést, elmaradást mutató gyermekek számára. Számos előnye mellett javítja a mozgáskoordinációt, fejleszti a ritmusérzéket, egyensúlyt, finommotorikát, beindítja a rajzfejlődést.
Gyermekképünk
Olyan gyermek, aki érzelmileg gazdag, a környezetében jól tájékozódó, nyitott, érdeklődő, önmagát értékelni tudó, másokat elfogadó, együttműködő, aki tudja és élni is tud testi, lelki, szellemi értékeivel.
Óvodaképünk
Egységesen a „nyitott óvoda” mintát követjük, mely szűkebb környezetünk igényeihez igazodva, s azok által befolyásolva, az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának elveit követve, szakmailag önálló intézményként, a gyermekek nevelését a családi nevelést kiegészítve vállalja fel. Egységes tevékenységrendszerben gondolkodunk. A játékot és mesét a tanulás alapvető folyamatának tekintjük, ahol az érés – tanulás és fejlődés – fejlesztés egymástól elválaszthatatlan, egymást átható folyamatok. Spontán játék – spontán tanulás elve alapján a pedagógiai értelmezésű tanulást is a játékon, játékos tevékenységrendszeren keresztül szervezzük.
Jövőképünk
Hisszük, hogy érzelmi biztonságot nyújtó, családias, rendezett környezetben, óvodásainkra figyelő, nyitott légkörben, a gyermek személyiségét és képességeit figyelembe vevő, arra építő nevelő munkát folytatunk. Törekszünk arra, hogy azon készségek kiemelt fejlesztése, képességek megalapozása kerüljön előtérbe, melyek elengedhetetlenek a zökkenőmentes iskolakezdéshez. Pályázatokon való részvétellel és egyéb lehetőségek megkeresésével kívánjuk tárgyi feltételeinket tovább fejleszteni. Fontos saját ismereteinket folyamatosan bővíteni és összehangolt, megértő légkörben csapatmunkára törekedni.
V | alljuk, hogy minden gyermek egy csoda, s az értékek kibontakoztatása a mi feladatunk. |
---|---|
I | gazoljuk, hogy ez csak a szülőkkel, a családdal együttműködve lehet eredményes. |
D | irekt tanítás, dresszírozás nem célravezető ebben az életkorban, ezért részesítjük előnyben a játékos ismeretnyújtást. |
Á | llítjuk, hogy a gyermek testi, lelki és szellemi fejlődésének elősegítése egyaránt fontos feladatunk. |
M | indezt a gyermek legfőbb tevékenységén - a játékon keresztül valósíthatjuk meg eredményesen. |
S | egítjük őket abban, hogy sok élményben, tapasztalatszerzésben legyen részük, s biztosítjuk a feldolgozásukhoz szükséges feltételeket. |
Á | télhetik újra és újra élményeiket, tapasztalataikat, alkalmazhatják ismereteiket, így gyarapíthatják tudásukat. |
G | yakoroljuk az alkalmazkodás, egyezkedés, konfliktus megoldás, békés egymás mellett élés szabályait. |
O | lyan programokat szervezünk, amelyek maradandó élményt nyújtanak számukra. |
K | erüljük azoknak a feladatoknak a bevállalását, amely nem megfelelő az életkoruknak. |
H | isszük, hogy munkánk csak akkor gyümölcsöző, ha szeretettel, sok türelemmel és jó példával nevelünk. |
Á | llandóságot teremtünk a biztonságérzetükhöz, ugyanakkor a változatosságot is fontosnak tartjuk új ismeretek szerzéséhez, és a monotónia elkerülése érdekében. |
Z | avaró körülmények, fejlődésüket gátló tényezők kiküszöbölése mindannyiunk számára elengedhetetlen feladat. |
A | bban a hitben tesszük mindezt, hogy eredményes alapozó munkánk meghozza gyümölcsét, és mire gyermekeink elhagyják az óvodát éretté válnak az iskolai feladatok megoldására, s majdan az életben való boldogulásra. |